Szembenézni azzal, ami fáj
Akármennyire is könnyűnek tűnhet így leírva ez a három szó, a gyakorlatban fáradságos erőfeszítéseket takar. Úgy gondolom a legnagyobb harcunk, küzdelmünk az életben mi saját magunk vagyunk. A belső hiányainkkal, félelmeinkkel, múltunkkal, fájdalmainkkal való szembenézés igenis kőkemény feladat. Felismerni a saját hazugságainkat, amit az önáltatásnak köszönhetünk, vagy a problémák külső okokra való projektálása is, tanult megküzdési mechanizmusainkból fakadhat. De ezeknek mind megvan az okuk, az idejük és feladatuk, amikre nem igazán tehetjük a "rossz" címkét. Ugyanis idővel, amikor eljön a megfelelő pillanat, akkor látni fogjuk, hogy ezek mind tanítottak, tereltek valami felé. Nyilván nem mindenkinek sikerül a nagy "felismerés" katarzisát átélni, de annak is oka van.
Lelkileg és szellemileg meg kell érnünk arra, hogy a fent említettekkel dolgozni lehessen. Mert ha valaki még nem kész rá, akkor nem fog látni a sötétben, és mint ismeretes, a sötétben könnyen eleshetünk és megüthetjük magunkat.
Lelkileg és szellemileg meg kell érnünk arra, hogy a fent említettekkel dolgozni lehessen. Mert ha valaki még nem kész rá, akkor nem fog látni a sötétben, és mint ismeretes, a sötétben könnyen eleshetünk és megüthetjük magunkat.
Az én esetemben a nagy felismerések, belátások azt hozták magukkal, hogy ne szabdaljam magam darabokra, elismerve és integrálva beépítsem a tudatomba, majd kimondjam: ezek az érzések, gondolatok nem máséi, csakis a sajátomé. Nagyon fájt és nehéz még most is, de, ha teret engedek a fájdalmas érzéseknek, időt hagyva nekik, így térek vissza a valódi önmagamhoz. Amikor már képes vagyok arra, hogy észrevegyem mennyi szépség van körülöttem és tartalmat tudjak tölteni az életembe. Ne csak üres frázisokat olvassak és szajkózzak, hanem megérkezzek újra, és elkezdjek igazán élni!
Biztos vagyok abban is, hogy ezzel még nem ért véget a belső munkám, mert bőven akad "tennivalóm", de most már a fókuszt másra is tudom irányítani, miközben folytatom az utamat előre az önismeret ingoványos talaján.
Egy idézettel zárnám soraimat, amiket azután olvastam, hogy megírtam ezt a bejegyzést!
"Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!" (A pletykafészek c. film)
Kép forrása: Pinterest
