Messze vagyunk még Törpapa?
Biztosan sokan ismeritek a következő jelenetet a Hupikék törpikék c. meséből, amely több epizódban is feltűnik, amikor a törpök csapatostul vonulnak egy cél elérésének érdekében élen Törpapával.
- Törpapa!
- Igen?
- Messze vagyunk még?
- Nem, csak gyerünk tovább, ne álljatok meg!
(kicsit később)
- Törpapa! Messze vagyunk még?
- Nem! Gyertek tovább, ne álljatok meg!
(még később)
- Törpapa! Ott vagyunk már?
- Nem! Még nem! Ne álljatok meg, csak gyertek tovább!
(még annál is később)
- Törpapa! Messze vagyunk még?
(Törpapa lemondóan sóhajt)
- Igen, törpikéim. Most már messze!
Nagyon hasonló ez ahhoz, mint amikor már több éve járjuk az önismereti utunkat és azt érezzük, hogy na most már végre jutottunk valahova. Majd eme megállapításunk után nem sokkal később, mintha az univerzum tréfás kedvében lenne, egyszer csak durr "bedobja" például újra a "nem szeretem amikor ilyen vagyok" érzést, vagy a "mi ez már megint?" unalomig hallgatott lemezét. Ismerős?
Csak megsúgom: nem az univerzum fogja bedobni! Az emberi mivoltunknak köszönhetően vannak érzéseink, érzeteink, gondolataink. Eme hármas kombó nagyon szépen össze van nőve bennünk. Ez az a bizonyos sokat emlegetett hitrendszer, amit pedig nem máshonnan, mint gyerekkorunk óta hurcibálunk magunkkal (sőt, időnként még ennél is korábbról).
Azaz, ha fentiek tükrében folyton csak azon van a fókuszunk, hogy mikor érünk már oda, mikor nem fogom már ezt meg azt, meg amazt érezni, vagy nem érezni, akkor bizony csak egyre távolabb kerülünk önmagunktól. Miért? Azért mert ez szintén azt kábelt húzza be a rendszerünkbe: legyünk már túl rajta, nem akarom érezni azt ami van. És itt kapcsolna be a régi kollektív verkli is: Te vagy a hibás, amiért ez még nem megy!
Tudnál haragudni egy csecsemőre amiért nem teszi tisztába saját magát? Nem minden fejben dől el, akármennyire is szeretnénk ezt hinni. A gyermekek - különösen, ha erős érzelmeket tapasztalnak - gyakran igényelnének egy olyan másik személyt, aki segít nekik abban, hogy megértsék, majd kezelni tudják a velük történteket. A jó hír az, hogy önmagad számára, Te már lehetsz ez a személy!
Tudnál haragudni egy csecsemőre amiért nem teszi tisztába saját magát? Nem minden fejben dől el, akármennyire is szeretnénk ezt hinni. A gyermekek - különösen, ha erős érzelmeket tapasztalnak - gyakran igényelnének egy olyan másik személyt, aki segít nekik abban, hogy megértsék, majd kezelni tudják a velük történteket. A jó hír az, hogy önmagad számára, Te már lehetsz ez a személy!
Valahogy ezeknél az apró felismeréséknél indul az a fajta megengedés, amikor felébredsz arra, hogy sehová se kell menned, mert már rég megérkeztél a jelen pillanatba.
Szeretettel,
Magdi
Kép: saját kollázs