Folyamatban az elfogadás felé

Az önelfogadás folyamata évekig is eltarthat. Nincsenek instant megoldások. Sok réteget kell feltárni, sok sötét zónát kell megvilágítani. Ez egy fokozatosan növekvő folyamat, amely lehetővé teszi, hogy egésszé válj. Ahogy az árnyékban tartott részeid minden egyes darabja újra tudatossá válik, úgy lesz egyre több energiád. Ezt az energiát pedig újra fel tudod használni ahhoz, hogy még több rejtett ajándékot (árnyékot) szabadíts fel. Azaz egyre nagyobb kapacitásod lesz arra, hogy elbírd azt, ami feljön a tudattalanodból. Például, ha eleged van már abból, hogy mások folyton kihasználnak, vagy belefáradtál abba, hogy semmibe vesznek, ekkor jó esetben idővel eljön egy olyan pont, amikor az a belső feszítés már nem bírja tovább. Ekkor elismered a dühöd létjogosultságát és majd fogod a dühödet, és arra használod, hogy kiállj magadért. Ezáltal felfedezed az önbecsülésedet és az erődet, amiről nem is tudtad, hogy megvan benned.

Vagy netán a kiszámítható világod összeomlik, amikor olyan problémába ütközöl, amelyet nem tudsz megoldani a már kipróbált és bevált eszközeiddel. Sarokba szorulsz, és kénytelen vagy kreatívan gondolkodni, hogy alternatív megoldásokat keress. Itt kinyílik egy olyan kapu, amin keresztül kiléphetsz az eddig biztonságosan felépített kis "világodból", hogy kipróbálj valami újat. Majd arra eszmélsz, hogy még soha nem érezted magad ennyire élőnek és elevennek. 

Időnként lehet túl messzire és túl mélyre látsz hirtelen, és amit találsz, az túl borzalmas ahhoz, hogy elsőre szembenézz vele. Semmi baj ezzel! Az életnek van egy olyan "hátborzongató" képessége, hogy időről időre aláássa az önbizalmunkat és a kompetenciánkat. Soha nem tudjuk teljesen kiismerni önmagunkat, és az élet mindig meg fog lepni. De ez jó, viszont nem mindig vagyunk képesek belátni, hogy az áldás gyakran álruhában érkezik.

“Ha az élet kiszámítható lenne, akkor megszűnne élet lenni, és ízetlenné válna.” – Elanor Roosevelt

Szeretettel,
Magdi

Kép: saját kollázs