Retrográd Neptunusz a Kosban

Tegnap - július 4-én - 23:33-kor a Kosban járó Neptunusz megkezdte retrográd táncát.

Eme írásomnak is rendhagyó módon kezdtem neki, mint ahogy a Neptunusz első Kosba lépésekor. Holott csak később olvastam el, mit és miként írtam akkor. Hiszen az ihlet előbb jött, mint a tudatos választás.

Itt elolvashatod: http://www.emlekmasok.hu/2025/03/neptunusz-kosban.html

Számomra nagyon inspiráló tud lenni, amikor ráhagyatkozom arra, ami hív. Ilyenkor valami ösztönös vezet, és amikor kirajzolódik előttem, mindig egyfajta bizonyosság jár át. Igen, ez az. Ez kell most nekem. Ez támogat itt és most. Ha pedig jelenleg a szavakkal nehezen megfogható Neptunusz energiájáról van szó, ám legyen. Próbáljuk meg így. Ezért elővettem a Symbolic Soul Tarot paklimat, és húztam egy lapot a retrográd Kos Neptunusz minőségére, inspirációként a kezdéshez.

Elisa Seitzinger illusztrátor képi világa nem szokványos. Régi korokat idéz, mégis egészen kortárs. Van benne valami posztmodern játékosság és mélység, amihez tudok kapcsolódni. Talán pont ezért is tetszik ez a pakli. És bár nem szeretném sem túlmisztifikálni, sem lebecsülni a Tarot jelentőségét, ennek az írásnak sem célja a kártya népszerűsítése - egyszerűen most ez volt az, ami hívott.

A lap amit - véletlenszerűen - kihúztam, egy tűz elemű lap. Kos minőség. A kártyán egy köpenyes alak áll, aki a túlpartot szemléli egy sziklaszirtről, lebegve, árnyékot vetve a földre. Jobb kezében pálca, kettő mögötte áll. Előtte a tenger, három vitorlással. Mozdulatlan, mégis benne van a mozdulat lehetősége. A várakozás feszültsége. A távlatok ígérete.

De a többi részlet nem hagyja, hogy csak előre tekintsünk. A fején sisak, szarvakkal és egy nagy szemmel, ami hátrafelé néz. A köpenye hátán egy keretbe foglalt maszkos arc, amiből villás alakú nyelv nyúlik kifelé. Homlokán spirál. A botok sem egyformák: kettő lángol felül, és szilárdan állnak a földön, árnyékot vetve. A harmadik, amit a kezében tart, felül virágzik, alul lángra lobban - akár egy rakéta, ami indulásra kész. Ez az egész kép számomra egy küszöbhelyzetet jelenít meg. Egy átmenetet. A pillanatot, amikor nem lehet tudni, még megállás van-e, vagy már az elmozdulás zajlik. De már minden ott érződik a levegőben.

A Kos Neptunusz retrográdba fordulása is épp ilyen. A tüzes energia, ami most befelé koncentrálódik. Látszólag nem történik semmi, mégis formálódik valami. Egy hatalmas mozdulat előtti pillanat. És ez a lap - ez a furcsa, időtlen alak - pontosan ezt az érzést idézi. A Neptunusz köde és a Kos lendülete között ott feszül a kérdés: tudod, hová tartasz? Vagy csak mozdulnál, mert nem bírod tovább az állóvizet?

Mielőtt elindulsz, állj meg egy pillanatra. Nézd meg, mi mozgat valójában. Amire vágysz, azt most is akarod, vagy csak egy régi, ki nem élt vágy keres kiutat magának? Mert egy lyukas kancsót sosem lehet színültig tölteni.

A Neptunusz retrográd mozgása hírhedt a ködről. Ez az a pillanat, amikor azt hisszük, tisztán látunk, de csak a visszatekintésben derül ki, hogy lehet csak az automatizmusok mozgattak. A köd csak utólag oszlik el, és akkor értjük meg, mit tettünk, vagy mit nem.

A Neptunusz az intuíció, az álmok, a feltétlen szeretet és az önátadás bolygója. A Kos jegyében járva arra késztet, hogy ezt az egészet az identitásunk, a vágyaink és a cselekvéseink fényében vizsgáljuk meg. Mit jelent most számomra önazonosnak lenni? Mit akarok ténylegesen tenni? És ez az impulzus miből táplálkozik bennem?

"A Neptunusz formátlan, áramló minősége és a Kos ösztönös, cselekvő tüze látszólag ütik egymást, de valójában létrehozhatnak egy dinamikus egyensúlyt is. A víz, ha túl sok, elolthatja a tüzet - az illúziók és a valóságtól való eltávolodás elveheti a Kos lendületét. A motiváció csökkenhet, az akarat meginoghat, az élet pedig ridegnek, irányvesztettnek, vagy zavarosnak tűnhet. Ugyanakkor a tűz is elpárologtathatja a vizet - az impulzivitás és a kontrollálatlan akaratosság eltüntetheti a mélyebb érzéseket, és az intuíción alapuló bölcsességet." - Neptunusz a Kosban c. írásomból idézve

A Neptunusz retrográd időszaka december 10-ig tart. Amint október 22-én átlép a Halak jegyébe, anaretikus lesz, és az is marad a retrográd/direkt mozgásának hátralévő részében is - míg 2026. január 26-án vissza nem tér a Kos jegyébe.

Az anaretikus fok egy erőteljes pozíció, és ezen a ponton a Neptunusz a Halakban jelentősen felerősíti az elengedés, a továbblépés, a megoldás és a megértés szükségességét. Ez egy nagy dolog lezárását jelenti a világban és mindannyiunk életében. Ez a végső elengedés tere. Ami nem visz tovább, annak szükségszerű lesz mennie. Hiszen helyet kell csinálnunk annak, amit még nem ismerünk, de már érezzük: jön. Felénk tart.

De még visszanézünk. Mert amit magunk mögött hagyunk, abban ott a tanítás. A bölcsesség. De ott a spirál, az örvény is. És ott van az a hang is - a hátrafelé nyúló villás nyelv -, ami még próbál visszahúzni. A régi félelmek, régi történetek. Nem a belső igazság szól belőle, csak a megszokás visszhangja.

És mi ott állunk a határvonalon. Még halljuk, de már nem akarunk visszafordulni. Csak még engednünk kell, hogy lecsendesedjen bennünk. Mint amikor a víz felszínén, a hátunkon fekve lebegünk. Nem kapaszkodunk, csak engedjük, hogy a hullámok ringassanak. És bár így nem látjuk tisztán, merre van a part, tudjuk, hogy ott van. És most talán nem is a part a lényeg, hanem az, hogy érezzük: nem süllyedünk el. Mert megtart bennünket valami.

De a lebegés nem tart örökké. Hiszen egyszer kimozdulunk ebből az állapotból, és ekkor ráeszmélhetünk arra, hogy látszólag pihentető volt ez, de mégis elfáradtunk. A testünk pedig vágyja a föld megtartó erejét. Mert mielőtt elindulunk, nem árt érezni a talajt a lábunk alatt.

És ha most ez még nincs meg, az sem hiba. Ez az állapot is lehet része a mozgásnak. Lehet, hogy valami régi, merev, berögzült akar most feloldódni. Valami, ami "ördögien" visszatart, amihez kötődünk, mert ismerős. Lehet, hogy valamitől még függünk, és ez húz vissza a régi mederbe. De épp ebben a lebegésben lehet észrevenni, hogy már nem akarjuk ugyanazt.

És bár a Neptunusz köde most vastagnak tűnhet, nem vagyunk egyedül. A Kosban ott jár a Szaturnusz is, és hamarosan ő is hátrálni kezd, és nem téveszti szem elől a Neptunuszt. Tart. Földel. Emlékeztet, hogy egyszer úgyis dönteni kell, de addig is építkezhetünk belül.

Mert valami új felé tartunk. Valami nagyon más felé. Egy olyan tér felé, ahol nem visszük tovább a régi szerepeket, csak azt, ami valóban mi vagyunk. És ennek az újnak része az ismeretlen. Része a feloldódás. Az elengedés. Az, hogy nem tudjuk előre a választ. Csak azt érezzük, hogy valami hív. És ha már hív, talán nem kell mást tennünk, csak engedni.

Magdi

Kép: saját kollázs