Testünk és a betegségek II.

Az előző bejegyzésemnél érintőlegesen említettem, hogy a stressz által kiváltott betegségek, mára népbetegségnek számítanak. De valahogy a toplista élén hatalmas fölénnyel nyer a stresszek nagymestere, mégpedig az, ha az ember megpróbál másmilyen lenni, mint amilyen. Nagyra tartom Virginina Satir író és pszichoterapeuta munkásságát, és az a szellemiség, szeretet, amely árad a sorai közül, számomra példaértékű. Álljon itt pár elgondolkoztató és tökéletesen idevágó sor.

"Látni és hallani azt, ami bennem van - és nem azt, aminek lennie kellene. Elmondani azt, amit érzek és gondolok - és nem azt, amit mondanom kellene. Érezni azt, amit érzek - és nem azt, amit éreznem kellene. Kérni azt, amire szükségem van - és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok. Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek - ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám." (Viginia Satir)

Tudjuk, hogy érzelmi állapotunk - ami elsősorban gondolataink, világképünk és öntudatlan hiedelmeink befolyása alatt áll - hat a hormon és immunrendszerünk működésére. Így történhet meg, hogy minden olyan behatásra, melyre szívünk szerint nemet mondanánk, de ezt valami oknál fogva nem tudjuk megtenni, és az igent választjuk, a testünk kimondja helyettünk: NEM. Ez a testünk által egyfajta figyelmeztetés, lázadás (gyönyörű szimbolikájú a magyar nyelv "láz"), mely tükrözi azt, hogy nemet próbálok mondani magamra, a szükségleteimre, vágyaimra, valódi igényeimre. 

Honnan lehet felismerni, még a betegség megjelenése előtt, hogy többször mondasz magadra nemet, mint igent? Álljon itt egy iránymutató lista a teljesség igénye nélkül:

- azt éled, hogy az élet csak merő küzdelem és erőlködés
- többet koncentrálsz a negatívumokra, és ennek elemezgetésével töltöd időd nagyobb hányadát
- folyton igyekszel alkalmazkodni, másoknak megfelelni
- hajlamos leszel magadat, vagy másokat elítélni
- állandóan összehasonlítgatsz, rivalizálsz
- kelleténél többet bosszankodsz, majd küzdesz a dühöd elnyomásával
- áldozati szerepbe kényszerülsz, és sokszor csinálsz olyat, amit nem akarsz
- dicséret és elismerés függő leszel (lsd. like-ok számában méred saját önnön értékességed)

Stressz van, stressz volt, és stressz lesz is. Csak nem mindegy miből, mennyit engedünk be az életünkbe, és az sem mindegy, mennyivel képes megbirkózni a szervezetünk. Mert általában a stressz nem egyből mutatja a jeleit. Hanem csak gyűlik, gyűlik bennünk, majd a rendszerünk egy idő után nem bír tovább egyensúlyozni és túlnyomást érzékelve a legváratlanabb helyzetekben dobja be a törülközőt.

Gondoljunk csak bele: szól a rádió, sok családban a tv 0-24 órában háttérzajként üzemel, mert ezt szokták meg. Tele vagyunk digitális eszközökkel, telefon, tablet, számítógép, plakátok, újságok, ebook-ok, villódzó fények, zene és zajok, közlekedés és ezekből mind-mind ingerek érnek bennünket. És akkor még nem említettem a napi interakcióinkat. E-mail, digi csevegések, közösségi média és jó esetben személyes beszélgetések...stb. Munka, tanulás, gyereknevelés, kötelezettségek...kinek mi. Rohanás, megfelelés, teljesítés, alkalmazkodás...sorolhatnám tovább, de már ebbe is bőven elég belegondolni. Amivel nem is lenne baj, ha lenne megfelelő eszköztárunk arra nézve, hogy hol és miként húzzuk meg egészségesen a határainkat.

Mivel olyan megküzdési mintákat sajátítottunk el a felnövekvésünk során, ahol főleg a "mindent kibírni" (alias elfojtás), a "nem vagy elég jó" (a bűntudat karmestere), hogy csak egy párat említsek a "klasszikusak" közül. Ezért aztán tömegesen jellemzőek a tudattalan működésű lelki elhárító mechanizmusok, mint a projekció (az el nem ismert érzések másokra való kivetítése) és a tagadás.
Az ingerküszöb csúcsra van járatva, alap normák dőlnek be. Többek között az empátia és a figyelem. Ezer fele figyelünk, és közben a legfontosabbat hagyjuk figyelmen kívül: Önmagunkat, és a testünket. Pedig ahol a figyelem, ott az energia.   

Egy betegség megállásra késztet, lehetőséget ad annak végiggondolására mi is történik éppen az életemben. Mint Ariadné fonalának visszafejtése, ahonnan a betegség indult és a felismerés általi megértés pozitív változásokat képes előidézni a fizikai testben is és ezáltal beindulnak a természetes öngyógyulási folyamatok. Az elmúlt 70 évben hatalmas technikai fejlődés zajlott le, amely lehetővé tette, hogy életminőségünk is jobbá váljon, viszont sok nő és férfi szenved betegségekben és a tudománynak nincs mindenre válasza. Így a  nyugati orvoslás is egyre jobban nyit a lelki oldal felé is, mert tény, hogy a pszichoszomatikus  megbetegedések szinte mindennapossá váltak. 

Tudatos és tudattalan. Tegyük egy kicsit tisztába röviden az egyszerűség kedvéért így a végére.

Sigmund Freud topografikus modellje szerint, az emberi lélek olyan, mint egy jéghegy. A vízből kiálló része a tudatos és a tudat-előttes, vagyis az az információ, amely bármikor tudatossá tehető.

A "víz alatti" része a léleknek a jóval nagyobb terület, ez a tudattalan. Itt találhatóak a késztetések, a vágyak, és a hozzá nem férhető emlékek, amelyek számunkra rejtetten befolyásolják a cselekedeteinket. Ezért is lassú folyamat bármilyen mélyreható változtatás. Ezt soha nem lehet siettetni. Nem kilúgozni kell magunkat, hanem megtanulni megadni azt az önszeretet, öngondoskodást magunknak, amit nem kaphattunk meg. Sem mi, sem a szüleink, és az ő felmenőik és így tovább...

"Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni." (C.G.Jung). 

Szeretettel,
Magdi

(Képek forrása: Pinterest)